Meghívó
A Fenntarthatósági héten, az Állatok Világnapja alkalmából „Termésállatkák” címmel házi versenyt
hirdettünk iskolánk 3., 4., és 5. osztályos tanulóinak. A rendkívül ötletes és igényes munkák láttán,
igen nehéz dolga volt a zsűrinek, így megosztott első, második és harmadik helyezések születtek.
Minden résztvevő kapott a Diákönkormányzat és a Zöld Kör jóvoltából kisebb-nagyobb ajándékot.
A 4.c osztályosokat külön dicséret illeti, ugyanis közülük neveztek legtöbben. Jutalmuk egy
természetvédelmi társasjáték volt.
Az alkotásokat a földszinti tárlókban és az Ökofalon csodálhatjuk meg.
Ebédpénz fizetés
Gyerekprogram
Tanítói álláshirdetés
tanítói állás Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola
Betűfaló felhívás!
Hajdúnánás Rendőrkapitányság munkatársai által készített ismeretanyag
Gyalogosok és kerékpárosok közlekedése (aktualizált)
Szülői értekezlet
Tájékoztatás a középfokú intézménybe történő beiratkozás szülő teendőiről.
Tájékoztatás
Meghívó
Tanévzárással kapcsolatos információk
Tankönyvek visszavételéről szóló tájékoztatás
Tájékoztatás
Nyilatkozat a tanulók nyári felügyeletére vonatkozóan
Általános iskolai beiratkozás 2020/2021
- Szülők tájékoztatása
- Körzet
- Online beíratás
- Nyilatkozat szülői adatkezelési hozzájárulásról
- Nyilatkozat a szülői felügyeleti jog gyakorlásról
- Nyilatkozat az életvitelszerű tartózkodásról
- Adatbekérő lap
“A tantermen kívüli digitális munkarendben való részvétel során megvalósuló adatkezelés”
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!
Ebédpénz fizetés
Ebédpénz túlfizetésének visszafizetése
Kérelem túlfizetéshez Városüzemeltetési Intézmény 2020 április 01
A linkre kattintva a kérelem elérhető!
Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának tájékoztatása a közétkezésről
Tájékoztatás közétkezésről
Tájékoztatás gyermekfelügyeletről
kérelem_gyermekfelügyelet igényléséhez
a fenti szövegre kattintva érhető el.
Tájékoztatás
Spitzmüllerné László Gabriella iskolapszichológus tájékoztatója
Tájékoztatás
Tájékoztatás
Közlemény
Vitamin vetélkedő
Ebédpénz befizetési napok
2020/2021. tanévben érvényes felvételi körzetek.
A 2020. 02. 25-én rendezett Városi GYIK Baleset-megelőzési versenyén iskolánk csapata 2. helyezést ért el. Ezzel az eredménnyel bejutott a megyei fordulóra.
A csapat tagjai:
- Veress Botond 1. b
- Pór Attila 2. a
- Bácsi Sára 3. b
- Gellén Ferenc 4. c tanulók.
Felkészítő tanár: Kovács Márton
Szülői értekezlet!
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola – Intézményvezetői pályázat felhívás
A Városi könyvhasználati verseny I. helyezettje Rab Boglárka 4. b
Felkészítője: Kovács Márton könyvtárostanár
Ebédpénz befizetési napok
Tisztelt leendő elsős Szülők és kedves leendő Első Osztályosok!
Sok szeretettel várjuk Önöket, várunk Benneteket a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolába!
A szülők a szándéknyilatkozatot ITT tölthetik le. Kérjük, juttassák el azokat 2020. február 17-éig az intézményünkbe vagy a gyermek óvodájába.
Szándéknyilatkozat_isk_felvételhez
Tájékoztató levél_szülőknek
Tájékoztató levél_SNI
Fogyatékossági fokok
Üdvözlettel: Bocskai – iskola közössége
Bocskaiba hívogató
A város vezető tisztségviselői köszönetüket fejezték ki a város pedagógusainak tehetséggondozói és országos tanulmányi versenyre felkészítő színvonalas munkájukért. A Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola pedagógusai közül elismerésben részesült:
Lévainé Hasznosi Katalin, Lévainé Hasznosi Erika, Kapusiné Oláh Edit, Molnárné Hegedűs Ibolya, Juhász László, Diószeginé Kollár Enikő, Takácsné Bíró Zsuzsa.
Gratulálunk!
Tájékoztatás!
EBÉDPÉNZ BEFIZETÉSI NAPOK
JANUÁR
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket a Városüzemeltetési Intézmény tájékoztatása által, hogy 2020. január 01-től emelkednek az étkezési díjak.
Az érvényes, új étkezési díjak alsó, felső tagozatos bontásban megtalálhatók iskolánk honlapján.
Amennyiben nem kívánják igénybe venni az étkezési szolgáltatást 2020-ban, úgy azt legyenek szívesek írásban jelezni :
2019. december 20-ig.
Az étkezést visszamondó űrlap kérhető iskolánk főportáján Kacsó Márton gondnoktól.
Érvényes étkezési díjak 2020. január 01-től
Sütiverseny
EBÉDPÉNZ BEFIZETÉSI NAPOK
DECEMBER
2019 december havi étkezéssel kapcsolatos információk
Nyílt nap
Pályaválasztási szülői értekezlet
EBÉDPÉNZ FIZETÉS

Nyelvi hét
Az idei nyelvi hét a Magyar-Finn Baráti Társaság Kalevala kiállításának megnyitójával vette kezdetét. Takácsné Bíró Zsuzsa igazgató asszony megnyitója után az 5. és 6. évfolyamosok Nagy Gyula és Varga Antal, a társaság vezetőinek előadását hallgathatták meg Finnországról. Köszönjük a tartalmas délutánt.
A nyelvi hét ma tökfaragással és finn kakaós sütemény készítésével folytatódott. Köszönjük a technikatanárok és a szülők segítségét.
„Mozdulj a klímáért!” felhívás
Október 14 és 18 között csatlakozott iskolánk az Éghajlatvédelmi Szövetség „Mozdulj a klímáért!” felhívásához. Ennek keretén belül felmértük, hogy iskolánk tanulói és dolgozói közül hányan járnak az iskolába autó nélkül, s a 7.b, 6.b, 5.a és a 4.c osztály tanulói bizonyultak a leginkább környezettudatosnak a közlekedés terén.
Az 1-2. évfolyam tanulói a kis iskolában, az 5. osztályosok pedig a sportcsarnokunk mögötti területen ültettek el összesen három őshonos gyümölcsfát, amelyet a Zöld Kör ajánlott fel. Az 5.a osztályosok a Bocskai park öreg gesztenyefájával, az 5.b -sek pedig egy termetes akácfájával alkottak élőképet s kipróbálták, milyen jó érzés egy fát megölelni.
A 2. évfolyam tanulói kirándulásuk alkalmával Budapesten a Városliget fái közül választottak ki néhányat és kötöttek velük életre szóló barátságot.
Környezetvédelmi nap
Az 5.a és 5.b osztály egy kellemes délutánt töltött a szomszédos Pródon, ahol a Zöld Kör aktivistái környezetvédelmi napot tartottak a Keleti főcsatorna Egyesület kezdeményezésére. A gyerekek előadást hallgattak a komposztálás előnyeiről, valamint a lomb és egyéb hulladék égetésének veszélyeiről. Majd játékos formában adhattak számot arról, hogy mit tudnak a szelektív hulladékgyűjtésről. Végül a Pródi halomhoz sétáltak, s útközben ügyesen felkapkodták a mások által felelőtlenül eldobált szemetet. A halomra fel-leszaladgálás után kissé megpihenve, a kunhalmokról tudtak meg érdekes információkat. Ez a délután alkalmat adott arra is, hogy a két osztályban tanuló diákok még jobban megismerjék egymást.
Diákolimpia
2019. okt. 9-én Debrecenben megrendezett mezei futóverseny megyei Diákolimpiáján az 1. korcsoportos lányok 2. helyezést érték el, míg a fiúk az 5. helyen végeztek.
A csapat tagjai: Gál Edina (1.a), Antal Míra (2.a), Kocsis Petra (2.a), Daróczi Panni (2.b), Szekeres Kata (2.b)
Rab Márton(1.b), Angyal Csaba (1.b), Kathi Benedek (2.a), Kozma Donát (3.b), Szabó Bence (3.c)
Egyéniben, Antal Míra fölényes győzelmet aratott.
Szívből gratulálunk a versenyző gyerekeknek!
A magyar történelem nyomába
A Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 7. osztályos tanulói osztályfőnökeikkel a magyar történelem nyomába eredtek 2019. október 10-12. között. Céljuk volt Dél –Magyarország nevezetes történelmi emlékhelyeinek a felkeresése.
Gyula városában kalandoztak a középkor világában. Útjukat az Almásy – kastélyban folytatták, ahol interaktív módon arról mesélt a kastély, hogy milyenek voltak a hétköznapjai, kiknek volt köszönhető a pompa, hogy nézett ki a színfalak mögötti világ az arisztokrácia otthonaiban, mi működtette a kastélyok világát. Megpihentek egy finom süteményre a Százéves cukrászdában, majd Erkel Ferenc emlékházánál énekelték a Himnuszt, s elhelyezték az emlékszalagjukat. Szeged városában meglátogatták a Fogadalmi Templomot.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban beléptek a múltba. A Rotundában a Feszty – körkép honszerző őseink történetét mesélte el, a kiállítások a középkori magyarság életmódját, a skanzen pedig a 20. század eleji mindennapokat mutatta be. Az interaktív kiállítóhelyek, a múzeumpedagógiai foglalkozások, 3D-s mozi igazi élményt nyújtottak a tanulóknak, majd önállóan fedezték fel egy Vándorkönyv segítségével a parkot, s mesterlevelet kaptak.
A Csillagösvény labirintus kiváló szórakozást, játékos tanulást, különleges kalandokat, igazi közösségi élményt kínált fiataloknak.
A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepén, Szarvason fedezték fel hazánk egyetlen interaktív makettparkját, a Mini Magyarországot. A Holt – Körösön sétahajóval kalandoztak a hajóskapitány idegenvezetésével.
Állatok világnapja
Az Állatok világnapjára szorgosan készülődtek diákjaink. A 4. a osztály tanulói az ökofalra figyelemfelhívó plakátot készítettek és lerajzolták kedvenc állataikat is. Az alsó tagozatosok és pár felsős tanuló technika órán és otthon újrahasznosított hulladékból ötletes állatfigurákat varázsoltak, amiből kiállítást rendeztünk. Október 4-én, a reggeli gyülekező alatt az 5.b osztályos diákok ismertették az állatok világnapjának történelmi hátterét, majd Romhányi József vicces állatmeséivel csaltak mosolyt a még álmos arcokra. A nap folyamán az iskolarádióban is folytatták az állatokról szóló történetek mesélését. A 3.osztályos környezetvédelmi szakkörösök a Pacsi kutyamenhelyet keresték fel. A szomorú sorsú kutyák mindennapjait szerető odafigyelésükkel és nagylelkű felajánlásaikkal színesítették. A programsorozat zárásaként a legötletesebb és legkörnyezettudatosabb állatfigurák készítői jutalomban részesültek.
2019. október 3-án a Fazekas Gábor Idősek Otthonában az Idősek Napja alkalmából: Bácsi Sára, Dániel László,
Éles Veronika és Gavallér Viktor 3. b osztályos tanulók őszi versekkel köszöntötték az ünnepség résztvevőit.
2019. szeptember 25-én a Fazekas Gábor Idősek Otthonában iskolánk tanulói kis műsorral kedveskedtek a hónap ünnepeltjeinek.
- Kovács Liza 6. b
- Fehér Péter Pál 3. b
- Sebő Sára 3. b
- Tóth Nóra 6. a
vidám énekszóval, hegedűjátékkal köszöntötték az otthon lakóit.
A műsor végén Csató Csabáné Andi nénivel együtt énekelve kívántak “Boldog születés- és névnapot!”
Nagyon jól éreztük magunkat, máskor is szívesen megyünk.
Extreme Trail akadalályfutás
A szombaton Nyíregyházán megrendezésre került ” Extreme Trail akadalályfutás” versenyen Bodolai Blanka 4.C osztályos tanulónk III.helyezést ért el.
Gratulálunk!
Boldog iskola
Ismét viselhetjük a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kiírt pályázat BOLDOG ISKOLA címet.
Az oklevelet Takácsné Bíró Zsuzsa intézményvezető, Spitzmüllerné László Gabriella iskolapszichológus és Kissné Fekete Mariann, a pályázat lelkes megvalósítója vette át Budapesten.
„Szeresd a várost – XXI. Hajdúfutás utcai futóverseny”
2019. szeptember 15-én került sor a „Szeresd a várost – XXI. Hajdúfutás utcai futóverseny” megrendezésére.
Iskolánkból ebben az évben is sokan futottak egy jót a mozgás öröméért és az előkelő helyezésekért.
I. helyezettek:
Gál Edina 1. a
Angyal Csaba 1. b
Antal Míra 2. a
Antal Ádám 5. a
II. helyzettek:
Rab Márton 1. b
Szabó Bence András 3. c
Gellén Ferenc 4. c
Bodolai Blanka 4. c
Antal Ádám 5. a
III. helyezettek:
Daróczi Panna 2. b
Kathy Benedek 2. a
Szabó Anna 3. a
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS JÓ TANULÓJA – JÓ SPORTOLÓJA”- díjat adományozott általános iskola kategóriában RÁCZ ANNA LILLA, A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓJA részére, kiemelkedő tanulmányi eredményéért és az úszás sportágban elért kimagasló teljesítményéért.
A Bocskai-iskola közössége nevében sok szeretettel gratulálunk Annának!
Rendhagyó környezetismeret óra
Rendhagyó környezetismeret óra keretében ismerkedtek a 4.b osztályos tanulók a távcsővel és a csillagászat alapjaival. A Magyar Csillagászati Egyesület Hajdúböszörményi Csoportjának tagjai, Rózsa Ferenc csillagász és Balogh Zoltán amatőr csillagász hatalmas távcsöveikkel, érdekes előadásukkal percek alatt felkeltették a gyerekek érdeklődését a távcsövek és a csillagászat iránt. Sőt többen is jelezték, hogy részt szeretnének venni az egyesület szakköri foglalkozásain. Elegendő számú gyermek jelentkezése esetén a szakköröket a művelődési házban fogják tartani. Biztatunk minden, e varázslatos tudományág iránt érdeklődő diákot és szüleit, hogy jelentkezzenek a térítésmentesen látogatható szakköri foglalkozásokra!
Az első tanítási hét remek befejezése.
Péntek délutáni táncház a napköziben Tályai Andrással.
Zene világnapja
Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét A ZENE VILÁGNAPJÁVÁ nyilvánította.
E nap tiszteletére iskolánkban Fölöp Gyuláné tanárnő énekkaros diákjai és zeneiskolás növendékek – Sebő Sára, Fehér Péter 3. b, Varga Janka 4. a, Fehér Abigél, Munkácsy László 5. a – várták az érdeklődő tanulókat, hogy bemutathassák hangszeres tudásukat.
Minden fellépőnek köszönjük a közreműködést, és kívánjuk, hogy leljék sokáig örömüket a zenélésben!
Állatok világnapja
Az Állatok világnapjára szorgosan készülődtek diákjaink. A 4. a osztály tanulói az ökofalra figyelemfelhívó plakátot készítettek és lerajzolták kedvenc állataikat is. Az alsó tagozatosok és néhány felsős tanuló technika órán és otthon újrahasznosított hulladékból ötletes állatfigurákat varázsolt, amiből kiállítást rendeztünk. Október 4-én, a reggeli gyülekező alatt az 5. b osztályos diákok ismertették az állatok világnapjának történelmi hátterét, majd Romhányi József vicces állatmeséivel csaltak mosolyt a még álmos arcokra. A nap folyamán az iskolarádióban is folytatták az állatokról szóló történetek mesélését. A 3. osztályos környezetvédelmi szakkörösök a Pacsi kutyamenhelyet keresték fel. A szomorú sorsú kutyák mindennapjait szerető odafigyelésükkel és nagylelkű felajánlásaikkal színesítették. A programsorozat zárásaként a legötletesebb és legkörnyezettudatosabb állatfigurák készítői jutalomban részesültek.
Környezetvédelmi nap
Az 5.a és 5.b osztály egy kellemes délutánt töltött a szomszédos Pródon, ahol a Zöld Kör aktivistái környezetvédelmi napot tartottak a Keleti főcsatorna Egyesület kezdeményezésére. A gyerekek előadást hallgattak a komposztálás előnyeiről, valamint a lomb és egyéb hulladék égetésének veszélyeiről. Majd játékos formában adhattak számot arról, hogy mit tudnak a szelektív hulladékgyűjtésről. Végül a Pródi halomhoz sétáltak, s útközben ügyesen felkapkodták a mások által felelőtlenül eldobált szemetet. A halomra fel-leszaladgálás után kissé megpihenve, a kunhalmokról tudtak meg érdekes információkat. Ez a délután alkalmat adott arra is, hogy a két osztályban tanuló diákok még jobban megismerjék egymást.
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az alábbi időpontokban fogadóórát és szülői értekezletet tartunk:
- 2019. október 07-én 17:00 órakor szülői értekezlet a 2. évfolyam szülei számára
- 2019. október 07-én 16:30 órakor fogadóóra a 3. és a 4. évfolyam szülei számára
- 2019. október 07-én 17:30 órakor szülői értekezlet a 3. évfolyam és a 4. a osztály szülei számára
- 2019. október 08-án 16:30 órakor fogadóóra, 17:30 órakor szülői értekezlet felső tagozat szülei számára
Étkezési díj fizetése 2019. október
“A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.
Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
Kodály Zoltán
Iskolánk 1-2. osztályosai közös énekléssel, daltanulással és játékkal emlékeztek meg A zene világnapjáról.
VÁLTOZÁS!
Tanévkezdési információk
Nyári napközis és bentlakásos tábor 2019.06.24-28.
Az EFOP-3.3.5-17-2017-00049 Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő nyári programok megvalósítása.
MENŐ MENZA AKCIÓ NAP ÉS GYERMEKNAP
Június 4-én a már rendhagyó, a diákönkormányzat által szervezett gyermeknap sportos ,játékos programjait összekötöttük a Menő menza pályázat keretében megvalósuló akció nappal.
O. Szabó István, Jászai-Mari díjas színművész egy tréfás hangulatú vers előadásával adta meg a nap alaphangulatát, majd a bemelegítő zenés gimnasztika a még ébredező diákokat is megmozgatta. Ezután a gyerekek és a pedagógusok is forgószínpadszerű foglalkozásokon bővíthették tudásukat az egészséges táplálkozással, a helyes fogápolással, a gyógynövényekkel kapcsolatban. Nagyon népszerű volt Molnár Sándor szenior ironman előadása és az egészségfejlesztő iroda munkatársainak érzékenyítő játékai is. Nem csak kóstolhatták az egészséges biokertészetből származó zöldségféléket, és a helyi termelői mézet, hanem szüleikkel együtt salátakészítő versenyen is részt vehettek a vállalkozó kedvű diákok. A gyermeknapi újszerű Bombios elnevezésű sportjáték rendkívül népszerű volt a felső tagozatosok körében, az alsósok pedig kedvükre ugrálhattak a trambulinokon és ugrálóvárakban. Zárásként apró egészséges ajándékokat nyertek azok, akik az egészség totót helyesen töltötték ki, majd sor került a salátakésztő verseny eredményhirdetésére is.
A dietetikusból és táplálkozási tanácsadókból álló zsűri szerint a 4. c osztály salátája volt a legegészségesebb. 2. helyen a 7.b, a 3. helyen pedig a 2.b osztály által készített saláta végzett.
Vitamin Vetélkedő
Május 20-án délután került lebonyolításra az „EFOP-1.8.5-17 Menő menza a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskolában” c. projekt kapcsán a Vitamin Vetélkedő elnevezésű egészséges táplálkozással kapcsolatos vetélkedő döntője. A három fordulós vetélkedő első fordulójában a diákok totót töltöttek ki, illetve találós kérdésekre válaszoltak, míg a 2. fordulóban egy választott vitaminról készítettek szebbnél szebb plakátokat. A legjobban teljesítő csapatok kaptak meghívást a döntőre, ahol két kategóriában (3-4. osztályosok és az 5-6. osztályosok) személyesen mérhették össze tudásukat játékos feladatok formájában. A döntőn 4-4 csapat vett részt, az alábbi eredménnyel:
3-4. osztályosok: 1. helyezett: Gyümi csapat – 3.c (Siket Dorina, Csapó Bea, Seres László), 2. helyezett holtversenyben az Öko3 csapat – 3.c (Csóka Mira, Szendrei László, Szabó Lili) és a Dinnyék csapat – 3.a (Venter Dávid, Kovács Ákos, Kotroczó Benedek)
5-6. osztályosok: 1. helyezett: az Étel Energiák csapat – 6.a (Gellén Viktória, Nagy Anikó, Szegedi Rebeka), 2. helyezett: a Tunyák csapat – 6.a (Nagy Nikolett, Mezei Lotti, Fábián Hanna Zsófia), 3. helyezett: a BNB csapat – 6.b (Lécz Nikolett, Bodai Boglárka Fanni, Jenei Boglárka)
Mindannyian 1 vagy kétnapos tokaji, illetve zempléni ökotúrán vagy őszi darulesen vehetnek részt helyezéstől függően.
Földrajzverseny
2019. június 1-jén Budapesten került megrendezésre a „Tűzön-vízen át” online földrajzverseny döntője, ahol Debreczeni Csaba, iskolánk 8. b osztályos tanulója, I. helyezést ért el.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézete által meghirdetett háromfordulós verseny idei témaköre a földrajzi övezetesség volt. Az elődöntők online megmérettetésén túljutva Csaba elsők között kapott meghívást a legjobbaknak fenntartott döntőbe, ahol további írásbeli és szóbeli feladatok vártak rá. Az ábrák, képek, térképek és diagrammok elemzésén túl pechakucha módszerrel kellett kedvenc témáját, a trópusi sivatagi éghajlatot bemutatnia. Az előadásra otthon, előzetesen kell felkészülnie. 10 diaképet kellett összeállítania, amelyekről egyenként 20-20 másodpercig beszélhetett. Csaba előadásáért maximális pontot kapott! Dr. Makádi Mariann a verseny zsűrijének elnöke, aki egyben a Magyar Földrajzi Társaság Oktatás-módszertani Szakosztályának elnöke is, kiemelte Csaba szakmai felkészültségét és kiváló előadókészségét.
Gratulálunk a szép eredményhez!
Csaba felkészítését segítette: Diószeginé Kollár Enikő tanárnő
2019. május 21-24.-e között iskolánk 7. évfolyama Határtalanul! pályázat keretén belül Ady Endre és Arany János nyomába szegődött Biharban és Érmelléken. Útjuk során érintették a nagyváradi Emke kávéházat, a nagyszalontai Arany János Líceumot és Csonkatornyot, a Pádis- fennsíkot, az Eszkimó-jégbarlangot, a Glavoj-rétet, a barlangi medve csontvázairól híres Medve-barlangot, a Csucsán található Ady Endre emlékházat, Bánffyhunyadot, a kirakodóvásáráról híres körősfői vásárt, a kolozsvári New York Szállót, a zilahi, a magyarremetei és a szilágylompéri református templomot, az érmindszenti Arany János szülőházat és a nagykárolyi Károlyi-kastélyt. De beszéljen helyettük az általuk összeállított PPT.
Megyei népdaléneklési verseny
2019.május 09-én került megrendezésre a Hajdúböszörményi Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola I. Megyei népdaléneklési versenye. Iskolánk tanulói is megmérettek ezen a színvonalas versenyen.
Szóló éneklésben:
- Seres Nóra 4.c osztályos tanuló EZÜST minősítést,
- Kovács Liza 5.a osztályos tanuló EZÜST minősítést,
- Tóth Nóra 5.a osztályos tanuló EZÜST minősítést szereztek.
Csoportos éneklésben:
A Nefelejcs csoport:
- Ignáth Dóra 5.a
- Kiss Dorottya 5.b
- Kovács Liza 5.b
- Virág Panna 5.b
- Tóth Nóra 5.a osztályos tanulók EZÜST minősítést értek el.
Felkészítőjük: Csató Csabáné
Gratulálunk Nekik!
Fellépés a Fazekas Gábor Idősek Otthonában
2019. április 30-án iskolánk tanulói felléptek a Fazekas Gábor Idősek Otthonában tartó majálison. Az otthon lakóinak, dolgozóinak színvonalas műsorral kedveskedtek.
- Bácsi Sára 2.b
- Oláh Fruzsina 2.b osztályos tanulók vidám népmeséket adtak elő. Felkészítőjük: Lévainé Hasznosi Katalin
- Seres Nóra 4.c
- Elek Nikolett 4.a
- Tóth Nóra 5.a
- Bihari Nóra 4.a
- Fehér Abigél 4.a
- Fesető Virág 4.a
- Nagy Zsófia 4.a tanulók gyönyörű népdalcsokrokat énekeltek.
Műsoruk végén Csató Csabáné – Andi néni jó egészséget kívánva, közös éneklésre invitálta a hálás közönséget.
2019. április 29, a Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő a ZöldOkos Kupa megyei megmérettetésén, iskolánk 7. a osztályos fiúcsapata IV. helyezést ért el.
Földrajzverseny
2019. április 26-27-én, a Földrajzverseny Alapítvány, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete és az Országos Meteorológiai Szolgálat által meghirdetett XXVI. Less Nándor Országos Földrajzverseny írásbeli és szóbeli megmérettetésén, Debreczeni Csaba, iskolánk 8.b osztályos tanulója III. helyezést ért el.
Gratulálunk a szép eredményhez!
E-ügyintézéshez felhasználói útmutató
Városi népdaléneklési verseny
2019. április 5-én a “Bujdosik az árva madár…” városi népdaléneklési versenyen szóló éneklésben:
- Seres Nóra 4.c osztályos tanuló Arany minősítést
- Takács Tamás 4.b osztályos tanuló Ezüst minősítést
- Elek Nikolett 4.a osztályos tanuló Bronz minősítést szerzett.
Csoportos éneklésben:
- Elek Nikolett
- Bihari Nóra
- Fehér Abigél
- Fesető Virág
- Nagy Zsófia 4.a osztályos tanulók ezüst minősítést szereztek.
Felkészítő nevelőjük: Csató Csabáné
Duó éneklésben:
- Ignáth Dóra 5.a
- Pomázi Anna 5.a osztályos tanulók arany minősítést értek el.
Felkészítő nevelőjük: Fülöp Gyuláné
Medve Matekverseny
Április 6-án, szombaton rendezték meg Debrecenben a 20. Medve Szabadtéri Matekversenyt.
A versenyt a Kossuth Egyetem campusán tartották, melyen iskolánk 13 csapattal vett részt.
Az esős idő miatt kevesebb időt töltöttünk a szabadban, de ez sem vette el a kedvünket az érdekes feladatok megoldásától.
A verseny ideje alatt a csapatok sokat gondolkodtak és rengeteget gyalogoltak a feladatosztó állomások között.
A versenyzés eredményeképpen 3 csapat ért el arany minősítést, 5 csapat ezüst minősítést és 5 csapat bronz minősítést.
Komplex tanulmányi verseny
A 4.osztályosok városi komplex tanulmányi versenyét április 5-én rendeztük meg iskolánkban. A három fős csapatok magyar nyelv, matematika és környezetismeret tantárgyból mérték össze tudásukat, s bizonyították, hogy csapatban is eredményesen tudnak dolgozni. Ökoiskolaként, hagyományunkhoz híven, a természet- és környezetvédelem témakörében állítottuk össze a feladatlapokat. Az év kétéltű állata, a foltos szalamandra került a figyelem középpontjába.
A csapatverseny az alábbi eredménnyel zárult:
I.hely: Baltazár Dezső Református Általános Iskola csapata:
Nagy Réka
Szabó Zsófia
Véber Barbara
II. hely: Középkerti Általános Iskola csapata:
Hagymási Gabriella
Maszlag Zoé
Nagy Kata Sára
III. hely: Baltazár Dezső Református Általános Iskola csapata:
Sípos Károly
Szarvas Kira Vanilla
Tarján Johanna
Iskolánk tanulói versenyen kívül indultak. A legeredményesebb csapat tagjai:
Dobó Alexandra
Nagy Virág Csenge
Szolnoki Zsombor
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak!
Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen
Iskolánk 3. b osztályos tanulója Rab Boglárka a 2019-ben megrendezett Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen megyei 3. helyezést ért el. Felkészítő nevelője: Feketéné Kretz Zsuzsánna
Hulladékkal okosan
A FENNTARTHATÓSÁGI HÉT alkalmából számos programon vehettek rész tanulóink.
Az alsó tagozatosok kilátogattak a Hajdúsági Regionális Hulladéklerakóés Kezelő Telepre, ahol megfigyelhették, hogy mi történik a hulladékkal. A hét folyamán alkalmuk volt a Zöld Kör ökojátszóházában is gazdagítani a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismereteiket.
A Kuckó művésztanya Tiszta színes világ címmel egy öko- mesedarabot mutatott be az 1. és a 2.osztályosok nagy örömére.
Részt vettünk a Teszedd országos szemétszedő akción. Az alsósok (4.a) a volt Csónakázó-tó környékét, a felsősök (7.b) a Tócó-völgyet tisztították meg a mások felelőtlenül eldobott szemetétől.
Hagyományainkhoz híven a VÍZ VILÁGNAPJA most is témanap volt iskolánkban. Délelőtt minden tanóra az éltető vízről szólt. Délután a felső tagozatos diákok Diószeginé Kollár Enikő és Nagy Mária tanárnők segítségével forgószínpad-szerű, játékos, interaktív foglalkozásokat tartottak a 3-4. évfolyam tanulói számára.
A 6.a és a 3-4. osztály tanulói gondoskodtak arról, hogy az ÖKOFAL se maradjon szárazon.
Iskolánk tanulói, nevelői ezúttal a víz kémiai képletét, a H2O-t jelenítették meg élőképben, kékbe öltözve.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
A XXX. Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetésén iskolánkat négy tanuló képviselte.
321 versenyző közül második évfolyamon 17. helyezést ért el Gál Antónia 2. a, felkészítő nevelője Kardos Ferencné.
12. helyen Papp Karolina, 11. helyen László Tibor István 2. b osztályos tanulók végeztek, felkészítő nevelőjük Kissné Kovács Andrea.
A három kisdiákunk eredményének köszönhetően csapatversenyben iskolánk második osztályosai 2. helyen végeztek a megye 33 iskolája közül.
Negyedik évfolyamon 368 tanuló versenyzett.
Iskolánkból a legszebb eredményt Dobó Alexandra 4. b érte el, megyei 5. helyen végzett. Felkészítő nevelője Dobó Margit.
Alexandra kiemelkedő eredményének köszönhetően – 31 társával együtt – Hajdú-Bihar megyét képviselheti 2019. április 12-én a Szombathelyen megrendezésre kerülő országos versenyen.
Gyermekvédő hívószám új elérhetősége
Legóra
2019.március 7-én rendhagyó Bocskaiba hívogató nap volt. A 3. c osztályos tanulók Nagyné Deák Erika és Monori Dóra tanító nénikkel egy „Legórára” várták a leendő elsősöket. Közösen építettek és keltettek életre Lego robotokat.
A 3. c osztályban kísérleti jeleggel Robotika szakkör működik, ahol a Lego WeDo 2.0 készletet használják. A termék olyan tudományos projekteket tartalmaz, amelyeknek segítségével a diákok testközelből is megismerkedhetnek a mérnöki gondolkodás valamint a programozás alapjaival. A WeDo 2.0 tananyagával a diákok fejlesztik a problémamegoldó készségüket valamint egy saját egyedi megoldást dolgozhatnak ki maguknak amivel belépnek a felfedezések világába.
Lehetővé teszi, hogy a gyerekek játszva tanuljanak, és tudományos projektekben mélyüljenek el a foglalkozásokon.
A szett tartalmazza a szoftvert, továbbá egy 4.0-ás Bluetooth Smarthubot, mozgásérzékelőt, elfordulás érzékelőt, közepes méretű motort, szortírozó dobozt és LEGO építőelemeket 2 tanuló részére.
Beiratkozás!
A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolák 2019/2020. tanév első évfolyamaira történő beiratkozás eljárásrendje.
Felhívás!
A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ illetékességi területén működő általános iskolák első évfolyamára történő beíratásra, a 2019/2020. tanévre.
Anyanyelvórán rendkívüli esemény részesei lehettek a Bocskai-iskola 3.b osztályos tanulói. Az Apáczai Kiadó gondozásában megjelent Nyelvtan és helyesírás valamint Fogalmazás tankönyvek társszerzőjével, Szilágyi Ferencné Kati nénivel folytathattak izgalmas beszélgetést.
Megtudták tőle, hogy városunk szülötte, érettségi után hagyta el Hajdúböszörményt, de itteni barátait gyakran meglátogatja.
Tankönyvírásra azért adta a fejét, hogy a gyerekek minél érdekesebb feladatok segítségével sajátítsák el a magyar nyelv nehézségeit, jó kommunikációs képességük sikeres felnőtté tegye őket. Büszke arra, hogy tankönyvei ma is igen népszerűek.
Mivel kisiskolás korában a mi iskolánkban is tanult, meghívásunknak szívesen tett eleget.
Rajzverseny
Február 18-án a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola által rendezett „Hunyadiak rajzokban” c.
megyei rajzversenyen vettek részt Kocsis Petra és Mádi Hanna 1.a osztályos tanulóink.
A helyszínen készített rajzával Mádi Hanna III. helyezést ért el.
Kocsis Petra szép munkája is kiállításra került.
Gratulálunk az ügyes kezű rajzosoknak, és tanítójuknak, Sárga Jánosnénak.
Véradás
Köszönjük annak a 40 önzetlen váradónak a segítségét, akik február 25-én eljöttek iskolánk által szervezett véradásra, hogy mással nem pótolható segítséget nyújtsanak rászoruló embertársaiknak!
Bolyai Természettudományos Csapatverseny
A Bolyai Természettudományos Csapatverseny körzeti fordulóján három megye versenyzői mérték össze tudásukat, tájékozottságukat.
Iskolánkat két csapat képviselte:
VII. helyezést ért el a 3. osztályosok csapata: Ó. Szabó Blanka, Török Attila, Venter Dávid 3. a és Szabó Lili 3.c osztályos tanulók.
VI. helyezettként, az ünnepélyes díjátadóra is meghívást kapott a 4. b osztályosok csapata:
Balogh Krisztina, Dobó Alexandra, Lukácsi Eszter és Nagy Virág Csenge.
A felkészülésben Molnárné Hegedűs Ibolya és Nagyné Deák Erika tanító nénik segítették a versenyzőket.
“Ahány nyelv annyi ember” nyelvi verseny
Ha Ön most egészséges és még nem töltötte be a 62. életévét és úgy érzi, hogy segíteni tud a rászoruló betegeken, jöjjön el az iskolánk által szervezett véradásra!
Ezzel nem csak másokon segít, hanem Ön is átesik egy szűrővizsgálaton, ami az aktuális egészségi állapotáról ad felvilágosítást!
Szükségünk van minden egészséges, jó szándékú véradóra!
A véradás ideje:2019. február 25-én (hétfő), 8.00-11.00 óráig.
Helyszín: Iskolánk 1-es számú tanterme
Amit feltétlenül hozzon magával:
Személyi igazolvány
Lakcímkártya
TAJ kártya
Néhány fontos tudnivaló:
- minimálisan 50 kg testsúly, betöltött 18. életév
-
- férfiak évente 5x, nők 3x adhatnak vért, úgy, hogy minimum 56 napnak el kell telnie két véradás között
-
- a levett vérmennyiség: 450 ml, ez az egészséges szervezet számára nem megterhelő
-
- véradás előtt étkezni kell és folyadékot kell fogyasztani!
-
- a vér élő szövet, a tudomány mai állása szerint semmi mással nem pótolható
-
- a gyógyszerszedés önmagában nem kizáró ok, a helyszínen lévő orvos felelőssége erről dönteni (gyógyszertől, betegségtől függ)
-
- egy egység levett, kivizsgált vérrel 3 ember éltét mentheti meg, hiszen minden beteg csak a számára szükséges vérkészítményt kapja
- mindig steril, egyszer használatos eszközökkel dolgoznak, a fertőzésveszély kizárt!
Legyen Ön is Hétköznapi Hős!
Nyelvészkedők Anyanyelvi Csapatverseny
Nyelvészkedők Anyanyelvi Csapatverseny iskolai, majd területi fordulóján a 2. b osztály tanulóinak 5 csapata kimagasló teljesítményt nyújtott a rangos mezőnyben.
Helyezések:
PENGÉK: Papp Karolina, Gém Réka, Uzonyi Árpád, Dániel László 1. helyezett
SZUPER SSSS: Bácsi Sára, Vanyóczky Lilla, Vigh Dóra, Bereczki Károly 4. helyezett
MAGYARÁSZOK: Csóka Roland, Éles Veronika, Zolnai Réka, Győri Dóra 6. helyezett
SZENZÁCIÓS NÉGYES: László Tibor, Fehér Péter Pál, Kozma Donát, Takács Ákos 7. helyezett
Felkészítő nevelőjük: Lévainé Hasznosi Katalin
A négy csapat bejutott az országos döntőbe. Gratulálunk és további munkájukhoz sok sikert kívánunk!
Városi szépolvasó verseny
Szép magyar beszéd városi döntő
Városi könyvhasználati verseny
A 2019. 02. 05-én rendezett Városi Könyvhasználati Versenyen 3. helyezést ért el Diószegi Márk 4. a osztályos tanuló, 4. helyezett lett Zsupos Gábor szintén a 4. a-ból.
Felkészítőjük: Kovács Márton könyvtárostanár.
1-2. évfolyam sportdélutánja
Önkormányzati elismerést vehettek át pedagógusaink
Gratulálunk!
BOCSKAIBA HÍVOGATÓ
Étkezési díj fizetés
Étkezési díj emelés
Amalia Wahyu, indonéz cserediák, aki júniusig a Bocskai István Gimnáziumban tanul 3 napot töltött iskolánkban. Minden osztályban ppt bemutatót tartott angol nyelven Indonéziáról, beszélgetett a gyerekekkel. Kedvességevel hamar belopta magát a szívünkbe, nagy népszerűségre tett szert. Januárban visszavájuk. Köszönjük Lia.
Iskolánk 7. évfolyamos diákjait elvarázsolta a debreceni adventi vásár, és az Apolló mozi cinikus, zsémbes zöld szőrmókja, Grincs, aki el akarta lopni a karácsonyt. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről.
Az Operettszínházban megnéztük az Apáca show-t.
A világ múmiái között barangoltunk a Király utcában Budapesten.
Kazinczy-verseny iskolai fordulójának díjazottjai:
Gratulálunk!A Menő Menza pályázat keretében iskolánk diákjai, szülei egészséges adventi süteményeket sütöttek.
Az elkészült finomságokat Dr. Szebeni Erzsébet dietetikus és Kicsiny Ágnes egészségfejlesztő zsűrizte. Az értékelés során kiemelték, hogy az egészséges táplálkozás alatt nem a glutén-, tej- illetve cukormentes táplálkozást kell értenünk, hanem a fehér liszt, cukor mértékletes fogyasztását, illetve azok kiváltását a szervezetre kedvezőbb hatást gyakorló teljes kiőrlésű liszttel, mézzel, nádcukorral. Pozitívumként emelték ki azt, hogy a süteményeket sokan gyümölcsökkel, olajos magvakkal, zöldségekkel tették finomabbá és egészségesebbé.
A legjobbnak bizonyult sütemények készítői:
1-2.évfolyamon:
I. 2. c osztály
II. 2. a osztály
III. 1. b osztály3-8. évfolyamon:
I. Jenei Boglárka 6. b
II. Forgács Jázmin, Kiss Zsanett és Urbán Rebeka 7. b
III. Dobó Csaba 7. bGratulálunk minden résztvevőnek!
Iskolánk 7. évfolyamos tanulói szép eredményt értek el a Bocskai Gimnázium által megrendezett megyei matematika versenyen:
- 1. helyezett Szabó Dávid 7.a
- 4. helyezett Kiss Zsanett 7.b
- 6. helyezett Cserkuti Bence 7.a
felkészítőjük: Kissné Kőszeghy Mariann
EFOP-4.1.3-17-2017-00250 pályázat záró rendezvénye
Fogadóóra
Focus on Britain országismereti versenyen
Az Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett, Focus on Britain megyei országismereti versenyen iskolánkból két csapat vett részt. A 8.-osok: Debreczeni Csaba, Tályai Renáta, Varga Luca 1. helyezést értek el. Felkészítő tanárunk: Fülep Jolán. A 7.-esek csapata: Forgács Jázmin, Lévai Gábor, Kunkli Veronika, Zelenka Anna 2. helyen végeztek.Felkészítő tanárunk: Kovács-Pipó Andrea.
Diákbál képekben
BOCSKAI NAPOK
Hagyományainkhoz híven az idén októberben is megrendeztük iskolánkban a BOCSKAI NAPOKAT.
A megnyitón gyönyörködhettünk a hajdúböszörményi Bocskai néptáncegyüttes fergeteges táncában. A Bakator zenekar muzsikájára pedig mi is kipróbálhattuk a legegyszerűbb lépéseket. Az ötödikeseket ifjú, büszke felsősökké avattuk, kívánságaikat galambbal röptethették a magasba.
Az Állatok világnapjához kapcsolódóan előadást tartott Fesetőné Győri Edit kutyakozmetikus, aki a kutyaápolás rejtelmeiben vezette be a gyerekeket, valamint a felelős állattartásra hívta fel figyelmüket.
Iskolánk ifjúsági vöröskeresztes tagjai az alsó évfolyamos osztályok számára játékos, élményszerű elsősegélynyújtó bemutató-foglalkozást tartottak. A forgószínpadszerű állomásokon megismerkedhettek a gyerekek Henry Dunant-tal, a Vöröskereszt megalapítójával, a mentőhívás és a stabil oldalfekvés lépéseivel, az újraélesztés menetével, egy maci segítségével, a mentőláda tartalmával, a különböző kötözésekkel, a rájuk leselkedő háztartási balesetekkel és azok kivédésével.
Kedden előkerültek a kerékpárok és a rollerek, amikkel ügyességi akadálypályán mehettek végig a legbátrabbak.
Kézügyességünket sokféle alkotás elkészítésével próbálhatták ki kicsik és nagyok is.
A szülők finom gofrit sütöttek nekünk, ami nagyon ízlett mogyorókrém nélkül is egészséges gyümölcsökkel és gyümölcsös italokkal.
ÖKO-iskolához híven, a technika órákon műanyag palackok újrahasznosításával madáretetőt készítettünk jó előre gondolva a télre.
Az évfolyamonkénti sportbajnokságok még ma is folynak. A sportteljesítményért a kicsik labdákat, a nagyok egészséges müzli-szeletet kapnak.
Az étkezési díj átutalásával kapcsolatos tudnivalók!
Tanulmányi kirándulás Bodaszőlőn
A 4.a osztály október 8-9-én a közeli Bodaszőlőn töltött el két kellemes napot.
Rövid vonatozás után Zelemérre érve, megcsodáltuk a középkorban épült templom romjait. Majd a 3-4 km-es, erdőn át vezető gyalogtúra közben ismerkedtünk az erdő növényzetével, szebbnél-szebb őszi faleveleket és terméseket gyűjtöttünk. Sajnos három szatyor szeméttől is sikerült az erdőt megtisztítani. A közeli vadaskertben vaddisznókat, szarvasokat és az őket őrző hatalmas komondorokat is megcsodálhattuk. Kicsit fáradtan értünk a Bodaszőlői pihenőházhoz. A túra fáradalmait hamar kipihenve kezdődhetett a focizás, pingpongozás, kerti sakkozás, tekézés. Az izgalmas számháborút a késő esti erdei bátorságpróba koronázta meg. Másnap nagyszerű erdei „bunkert” építettünk, majd elszekereztünk a Baltazár püspök kúriájához, megcsodáltuk a gyönyörűen gondozott parkot és az épületet, ahol már sok híres ember is megfordult. Végül a Zeleméri vonatállomásra is lovasfogattal érkeztünk.Minden osztálynak ajánljuk, hogy próbálja ki ezt a nagyszerű, közeli szálláslehetőséget az erdő közepén, ami erdei iskolai program megvalósítására is tökéletesen alkalmas!
Álláshirdetés!
földrajz-testnevelés szakos tanár
földrajz-testnevelés szakos tanár álláshirdetés
Boldog Iskola cím!
Intézményünk másodjára is elnyerte a Boldog Iskola minősítéssel járó oklevelet és szakmai csomagot, melyet 2018. október 1-jén az Erkel Színházban vehetett át Takácsné Bíró Zsuzsa intézményvezető helyettes és Diószeginé Kollár Enikő tanárnő.
Az Impressziók kiállításon és a Kutatók éjszakáján.
2018. szeptember 28-án, pénteken iskolánk 7. évfolyamos és a téma iránt érdeklődő 8. osztályos tanulói látogatást tettek a debreceni Modem Impressziók kiállításán. A Modern és Kortárs Művészeti Központ múzeumpedagógiai foglalkozása több mint egy évszázad művészetén vezette végig diákjainkat, bemutatva a korszak legkiemelkedőbb alkotóit Monet-tól Van Goghig, Matisse-tól Andy Warholig, és közben ők is művészekké váltak, saját alkotásokat hozva létre. Ezt követően a Kutatók Éjszakájának otthont adó Agórába látogattak, ahol a középiskolás diákok és tanáraik mutatták be saját fejlesztéseiket, találmányaikat, egyedi kísérleteiket, tudományterületük érdekességeit. Diákjainkat lenyűgözte a Sanyi névre hallgató önjáró és a Rubik-kockát kirakó robot, a kerékpárral hajtható versenyautó, a kesztyűvel vezérelhető számítógépes pingpong, a mágneses golyópálya, a LEDO-ból készült 3D nyomtató. A legnagyobb meglepetést és ámulatot A lakótársaink- akiket látunk és akiket nem előadás jelentette, ami bemutatta azon „szobatársakat”, akik nélkül soha nem érezhetjük magunkat magányosnak odahaza.
A 6. a osztály természetvédelem iránt elkötelezett tanulói látogatást tettek a Zöld Körnél.
Szelektíven gyűjt a Bocskai iskola!
Intézményünk meghirdette a „Készítsd el osztályod szelektív hulladékgyűjtőjét!” elnevezésű háziversenyét, ezzel is hangsúlyozva a szelektív gyűjtés fontosságát. A megmérettetésre az osztályok az újrahasznosítás jegyében szebbnél-szebb, ötletesebbnél-ötletesebb hulladékgyűjtőket készítettek. Nem volt könnyű dolguk a meghívott zsűritagoknak. A beérkezett munkák értékelését segítette intézményünk egykori rajz szakos tanárnője, Tarczyné Borsó Éva és a Zöld Kör szakembere Drén Boglárka. Az értékelésnél fontos szerepet játszott az anyaghasználat, a kreativitás, a praktikusság és az esztétikai kivitelezés. Ennek függvényében a következő végeredmény született:
1-2 évfolyamon I. helyezett: 2.b osztály
II. helyezett: 2.a osztály
III. helyezett: 2.c osztály
3-4 évfolyamon I. helyezett: 3.b osztály
II. helyezett: 3.c osztály
III. helyezett: 4.a osztály
5-6 évfolyamon I. helyezett: 6.a osztály
II. helyezett: 5.a osztály
III. helyezett: 6.b osztály
7-8 évfolyamon I. helyezett: a 7.a osztály
II. helyezett: a 8.a osztály
III. helyezett: a 8.b osztály
Az I. helyezést elért osztályok a Zöld Kör által felajánlott Válogatós vagyok! társasjátékot vehették át.
Gratulálunk minden osztálynak, és a hulladékgyűjtők elkészítésében segédkező nevelőknek, akik ötletességükről, kézügyességükről ismét tanúbizonyságot tettek!
Az elmúlt két hét emlékei
2018.augusztus 31-én ünnepélyes keretek között megnyitottuk az új tanévet, ahol hagyományainkhoz híven végzős diákjaink avatták bocskais diákká elsőseinket.
A tanévnyitó adott alkalmat a Bocskai-gyűrű átadására, amit a nevelők szavazata alapján ebben a tanévben Csóka Imréné nyugdíjba vonuló kolléganőnk kapott. Kitüntetéséhez szívből gratulálunk!
Csóka Imréné tanítónő mellett még Üregi Éva felsős igazgatóhelyettes és Tarczyné Borsó Éva tanárnők is nyugdíjas éveiket kezdik, melyhez jó erőt, egészséget kívánunk!Szeptember 4-én, az első tanítási nap „megpróbáltatásai ”után papírgyűjtésen szorgoskodtunk. Az osztályok kitartó munkájának köszönhetően több konténert töltöttünk meg.
Elsősegélynyújtó verseny
Iskolánk elsősegélynyújtó csapata megnyerte Generali a Biztonságért Alapítvány kiírt pályázatát, mely lehetővé tette csapatunk számára, hogy 2018. szeptember 7-8-9-én kijuthasson a 47. felmenő rendszerű Országos Elsősegélynyújtó Versenyre, melynek idén Miskolc város adott otthont. A 100.000 forint értékű pályázat fedezte a csapattagok étkeztetését, szállását, utazási költségét, egyenpólóját, kötszerigényét. Az embert próbáló hat gyakorlati és egy elméleti kárhelyen becsülettel helyt álltak. A 21 induló csapat közül 9. helyen végeztek.
Csapattagok: Fegyveres Flóra (8.a), Takács Orsolya (8.b), Kujbus Tamara (8.a), Uzonyi Zsófia (8.a) és Torma Dániel (8.a).Felkészítők: Diószeginé Kollár Enikő vöröskeresztes tanárelnök és Fehér Imre mentőápoló.Gratulálunk a Bocskaisok(k) csapatának és felkészítőinek!
Tankönyvosztás
- augusztus 28. kedd: 08.00-12.00
1-2. osztály- augusztus 28. kedd: 14:00-18.00
3-4. osztály- augusztus 29. szerda: 08.00-12.00
5-6. osztály- augusztus 29. szerda: 14.00-18.00
7-8. osztály- augusztus 30. csütörtök: 14.00-18.00
1-8. osztályGólyatábor
Tanévzáró ünnepség
Ballagási ünnepség
Álláshirdetés
Bonis Bona díjat vehetett át Lévainé Hasznosi Katalin tanítónő , az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseképpen.
Iskolánk ifjúsági elsősegélynyújtó csapata, Generali a Biztonságért Alapítvány pályázati felhívásának eleget téve újraélesztés témában kisfilmet készített.
A kisfilm megtekinthető az alábbi linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=v-_4FhKy0_k
Zempléni ökotúrán a Válogatós vagyok! hulladékgazdálkodási vetélkedő nyertes csapata
A Válogatós vagyok! hulladékgazdálkodási vetélkedő nyertes csapata a Zöld Kör szervezésével június 9-10-én, zempléni ökotúrán vett részt. A gyerekek (Forgács Jázmin, Jónás Cintia, Urbán Rebeka, Zelenka Anna és Kiss Zsanett 6. b osztályos tanulók) megtekintették a tiszalöki vízi erőművet, a Kis-Tisza morotva tanösvényt, majd átkeltek a Tisza folyón komppal, ezután megmászták a tokaji Nagy kopaszt Técsi Zoltánnal, a Tokaji Természetvédelmi Egyesület önkéntesével, ezután látogatást tettek az erdőbényei Hagymás fás-legelő természetvédelmi területre, ahol védett szarvasbogarakat kaptak lencsevégre. A délutáni órákban elfoglalták a bodrogolaszi szállást, majd segédkeztek a kemencés kenyérlángos elkészítésében. A vacsorát követően a sárospataki várkert várjátszótere ejtette rabul iskolánk diákjait. A késő esti órákban a tábortűz mellett Czabányi Attila gitárjátéka ejtette ámulatba a gyerekeket. Másnap úti céljuk a sárospataki Megyer-hegyi tengerszem és az erdei kisvasúttal megközelíthető Kőkapu volt.
Ez a két nap fejethetetlen emlékeket hagyott a diákok szívében!
A debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben járt a 6. évfolyam.
Határtalanul!
2018- Értékelő óraAz értékelő órán a hetedikesek a 6. évfolyamnak mesélték el élményeiket.Reméljük, sikerült felkelteni az érdeklődésüket, kedvet csinálni a jövő évi kiránduláshoz.Poroszlón és Tiszafüreden járt iskolánk 6. évfolyama.
A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban megtekintettük Európa legnagyobb édesvíziakváriumát, 3D-s
mozifilmet néztünk, vidraetetésen vettünk részt, tutajoztunk a Tutajos-tavon, számháborúztunk,
paprikáskrumplit főztünk, szalonnát/virslit sütöttünk, a Szabics-kikötő ártéri sétaútján vettünk részt,
révhajós kirándulás során ismereteinket bővítettük a Tisza-tóról, adrenalinfokozó kalandparkban
jártunk.
De beszéljenek helyettünk a fényképek…Iskolánk tanulói június 1-jén zöld pólót öltve csatlakoztak a #zöldenjobb mozgalomhoz,s így jelképesen fejeztük ki a környezetvédelem, a szelektív hulladékgyűjtés iránti elkötelezettségünket.
Városi komplex tanulmányi verseny
A 3. osztályosok városi komplex tanulmányi versenyét hagyományokhoz híven a Bethlen Gábor Általános iskolában rendezték meg.
Iskolánkat négy csapat képviselte, s közülük az előkelő III. helyezéstDobó Alexandra, Nagy Dániel és Nagy Virág Csenge által alkotott csapat érte el.
Felkészülésüket: Dobó Margit, Kapusiné Oláh Edit és Molnárné Hegedűs Ibolya tanító nénik segítették.
Gratulálunk!
A Herman Ottó természettudományos versenyének döntőjét Budapesten, a Műszaki Egyetemen rendezték meg.
Iskolánkat három tanuló képviselte, akik a szép eredményekkel térhettek haza.
A 3. b osztály két tanulója Dobó Alexandra III., Nagy Virág Csenge V.,valamint Szabó András 4. a osztályos tanuló IV. helyezést értek el.
Felkészülésüket Molnárné Hegedűs Ibolya tanító segítette.
Gratulálunk!
A Tudásbajnokság országos döntőjét május 26-án rendezték meg Szegeden.
Iskolánkból 6 kisdiák vehetett részt ezen a rangos megmérettetésen. A kép és az eredmények önmagukért beszélnek.
Anyanyelv – első évfolyam
Papp Karolina 1. b 2. hely
Dániel László 1. b 3. hely
Vanyóczky Lilla 1. b 7. hely
Felkészítő nevelő: Lévainé Hasznosi Katalin
Környezetismeret – második osztály
Bácsi Sára 1. b 9. hely
Felkészítő nevelő: Kissné Kovács Andrea
Anyanyelv – második évfolyam
Cserkuti Zsófia 2. a 2. hely
Vigh Eszter 2. a 3. hely
Felkészítő nevelő: Lévainé Hasznosi Erika
Gratulálunk tanítványainknak és kollégáinknak!
2018. május 30-án, a Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő megyei Elsősegélynyújtó Versenyen iskolánk csapata IV. helyezést ért el.
Csapattagok: Torma Dániel (7.a), Berki Botond (7.a), Uzonyi Zsófia (7.a), Fegyveres Flóra (7.a), Takács Orsolya (7.b) és Kujbus Tamara (7.a).Felkészítők: Fehér Imre és Diószeginé Kollár EnikőGratulálunk!Iskolánk három fős csapata a Világjáró Országos földrajz levelezőversenyen 9. helyezést ért el.
Csapattagok: Debreczeni Csaba, Takács Orsolya és Török Imre.
Felkészítő nevelő: Diószeginé Kollár Enikő
Bendegúz Tudásbajnokság megyei forduló
Iskolánk második éve adott otthont a Bendegúz Tudásbajnokságmegyei fordulójának, ahol összesen 121 tanuló mérhette össze tudását. A diákok színvonalas mezőnyben, gondolkodtató feladatokat oldottak meg, amihez szükségük volt nemcsak a tudásukra, de figyelmükre, leleményükre és bátorságukra is.
A Tudásbajnokság szervezői minden megyében, minden évfolyamon és tantárgyból jutalmazták az első 10 legjobb eredményt elért versenyzőt.
Iskolánkból a következő gyerekek részesültek jutalomban:
Kissné Kovács Andrea tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott elsős tanítványaival:
– Bácsi Sára – Környezetismeret 1. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!
– Bereczki Károly – Környezetismeret 7. hely,
– Papp Karolina – Matematika 8. hely,
– Vanyóczky Lilla – Matematika 9. hely.Lévainé Hasznosi Katalin tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott elsős tanítványaival:
– Papp Karolina – Anyanyelv 1. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!
– Vanyóczky Lilla – Anyanyelv 2. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!
– Dániel László – Anyanyelv 4. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!
– Deák Anna – Anyanyelv 5. hely,
– Fehér Péter – Anyanyelv 6. hely,
– Bácsi Sára – Anyanyelv 8. hely,
– Uzonyi Árpád – Anyanyelv 9. hely,
– Zolnai Réka – Anyanyelv 10. hely.Andorkóné Virág Ildikó tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott elsős tanítványával:
– Molnár Sándor – Anyanyelv 7. hely.Sárga Jánosné tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott másodikos tanítványaival:
– Venter Dávid – Matematika 3. hely; Környezetismeret 6. hely,
– Török Attila László – Környezetismeret 7. hely.Lévainé Hasznosi Erika tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott másodikos tanítványaival:
– Vigh Eszter – Anyanyelv 1. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!
– Cserkuti Zsófia – Anyanyelv 2. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!
– Venter Dávid – Anyanyelv 3. hely,
– Pór Darinka – Anyanyelv 4. hely,
– Török Attila László – Anyanyelv 6. hely,
– Rácz Nikolett Nóra – Anyanyelv 7. hely,
– Szabó Réka – Anyanyelv 10. hely.Molnárné Hegedűs Ibolya, Dobó Margit, Kapusiné Oláh Edit tanítónők a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott harmadikos tanítványaikkal:
– Szolnoki Zsombor – Anyanyelv 5. hely,
– Boros Nóra – Irodalom, szövegértés 7. hely,
– Nagy Virág Csenge – Környezetismeret 2. hely; Anyanyelv 6. hely,
– Nagy Dániel – Anyanyelv 3. hely,
– Dobó Alexandra – Matematika 2. hely; Anyanyelv 6. hely,
– Lukácsi Eszter – Irodalom, szövegértés 5. hely; Anyanyelv 9. hely.Molnárné Hegedűs Ibolya tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott negyedikes tanítványával:
– Szabó András – Környezetismeret 1. hely, – ORSZÁGOS DÖNTŐS!Szarvasné Soós Éva tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott negyedikes tanítványaival:
– Papp Veronika – Matematika 2. hely,
– Lovas Bertold – Matematika 7. hely.Szigeti Éva tanítónő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott negyedikes tanítványai:
– Nagy Lilien – Anyanyelv 2. hely,
– Papp Veronika – Anyanyelv 2. hely,
– Hegedűs Inez – Anyanyelv 4. hely,
– Szabó András – Anyanyelv 7. hely,
– Fazekas Szonja – Anyanyelv 9. hely.Üregi Éva tanárnő a Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóján oklevéllel jutalmazott hatodikos tanítványával:
– Szabó Dávid – Anyanyelv 2. hely.A jutalmazottak közül a május 26-ai országos döntőben az első helyezettek képviselik iskolánkat.
Szeretettel gratulálunk minden tanulónak és felkészítő nevelőnek!
Iskolánk szomorú szívvel búcsúzik a mindenki által szeretett Jutka nénitől, a kedves Kollégától, akinek három évtizeden keresztül az ISKOLA volt a szívügye.
Gazdag tudásának átadásán kívül nagy lelkesedéssel törekedett arra, hogy diákjai ismerjék fel az élet igazi szépségeit és értékeit. Újító gondolatai és kiapadhatatlan ötletgazdagsága évről évre színesítették, gazdagították közösségünk életét.
Számára egy második családot jelentettek munkatársai, iskolánk tanulói és szüleik.Emléke mindannyiunk szívében tovább él.
Nyugodjon békében!https://www.youtube.com/watch?v=N4M1EzT52HA
Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény –
Ki szívét osztja szét, az élet csak övé –
Ki szívét osztja szét, követik, merre jár,
hegyeken és tengereken érzik a szavát.Vöröskeresztes Bázisiskola lett a “Bocskai”!
Intézményünk 2018. május 10-én Hajdú-Bihar megye általános iskolái közül negyedikként vehette át a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskola címet. Azok az intézmények részesülhetnek ebben a megtiszteltetésben, akik a Vöröskereszttel szoros kapcsolatot ápolnak, elkötelezettek a Vöröskereszt értékei és eszmeisége iránt, területi, megyei és országos elsősegélynyújtó, csecsemő- és kisdedgondozási versenyeken vesznek részt, véradást szerveznek, ifjúsági tagtoborzást hajtanak végre, adományokat gyűjtenek, továbbá egyéb közösségi és szociális tevékenységekben vállalnak aktív részvételt.
A címátadó eseményt színesítette Zolnai Erika tanárnő 6. b osztályos dráma szakköröseinek előadása, az előzetesen meghirdetett versíró-és rajzpályázat eredményhirdetése, valamint alsó tagozatos diákjaink vöröskeresztet formáló tánca. A tánc koreográfiáját Lévainé Hasznosi Katalin és Lévainé Hasznosi Erika tanítónőknek köszönjük, melynek betanításában minden alsós nevelő részt vett.
Az ünnepségen intézményünk tanulói eskütételt tettek, hogy hűek lesznek az ifjúsági Vöröskereszt célkitűzéseihez.
A nem mindennapi rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel Hajdúböszörmény önkormányzati vezetői, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai vezetője és alelnöke, valamint a területi, megyei és régiói szervezet képviselői is.
A rajzverseny díjazottjai:
- évfolyam: 1. helyezett: Bereczki Károly 1. b
- helyezett: Gém Réka 1. b
- helyezett: Bácsi Sára 1. b
- évfolyam: 1. helyezett: Szendrei László Máté 2. c
- helyezett: Szabó Hanna 2. b
- helyezett: Rab Boglárka 2. b
- évfolyam: 1. helyezett: Marjai Abigél 3. c
- helyezett: Diószegi Márk 3. a
- helyezett: Balogh Brigitta 3. c
- évfolyam: 1. helyezett: nem adtuk ki
- helyezett: Kovács Liza 4. b
- helyezett: Rácz Anna Lilla 4. b
A versíró pályázat díjazottjai:
5-6. évfolyam: 1. helyezett: Fehér Bálint 5. a
- helyezett: Nagy Nikolett 5. a
- helyezett: Dobó Csaba 6. b
7-8. évfolyam: 1. helyezett: Kovács Lénárd 7. b
- helyezett: Gorzsás Dominik 8. b
- helyezett: Erdős Dóra 8. b
A versíró pályázatra érkezett versek
A Vöröskereszt szervezete
Emberek segítője.
Vért gyűjt, életet ment,
Mindenkinek esélyt teremt.Adományt gyűjt a rászorulóknak,
Ételt és ruhát oszt a hajléktalanoknak,
Segítenek ebben jó szándékú emberek,
Akikből még nem halt ki a szeretet.Fehér Bálint 5. a
Vöröskereszt
Vöröskereszt a világon
Megtalálja a családom.
Vöröskereszt kis hazánkban
Rászorulók nagy barátja.Adomány vagy vér ha kell,
Piros kereszt ez a jel.
Rendezvényen, tömegben
Mindig ott vagyunk, többen.Ha megsérülsz vagy rosszul vagy,
Tagjainkra számíthatsz.
Segíteni jó dolog,
Én is ezen dolgozok.Nagy Nikolett 5. a
Vér a vérből
Az ember segít, ha kell
ha bajbajutottra lel.
Önként adja vérét,
megmenti, valaki életét.
Cserébe semmit sem kér,
csak ha bajba jut,
viszonzást remél.Dobó Csaba 6. b
Vöröskereszt
Könyörületesség a fegyverek között.
A mondat mely ezreket az élet mellé kötött.
Nem hiába haltak oly sokan a harcban.
Megszületett az erősebb összefogás abban
A hitben, hogy az élet mindig értékes,
Legyél, magyar legyél amerikai vagy német.
Mert van értelme önerőből küzdeni
Betegséggel, éhínséggel harcba keveredni.
A lelke a vöröskeresztnek az ember,
Mely őt az nap – mint nap, évről évre mindig megment.
A szeretet és a kegyelem alapította,
Önkéntesnek nehéz fáradságos munkája.
Jöjjön árvíz vagy bármilyen katasztrófa,
Az emberiség összefogása félredobja.
Mert van még sok jóság ebben a világban
Ők keresztesek küzdeni fognak azon nyomban.
Genfben eldőlt az áldozatoknak sorsa,
A szenvedésnek a döntéssel leáldozóban.
Legyen véradás vagy önkénteskedés,
A Vöröskereszt segítsége soha el nem vész.Kovács Lénárd 7. b
Vöröskereszt
Véradás csekély segítség,
Az embernek fő az egészség.
Sok valakit ez nem érdekel,
Pedig ez mindenki érdeke.Vöröskereszt az a jel
Amit a világon mindenki ismer.
Egész világ orvosa,
Lehetsz Te is, ha szorgos vagy.Kapcsolódj a Vöröskereszthez,
Nyújts segítséget, ahol csak lehet.
Most legyél Te is csapattag,
Hogy segíts másoknak és magadnak.Tiszta szívvel segítek,
Elsősegélydobozt is kerítek.
Fertőtlenítő, ragtapasz, géz,
Éles helyzetben fontos az ész.Mentők száma a 104,
Fontos, hogy gyors légy.
Ha gyors vagy életet menthetsz,
S ez vezethet a jobb kedvhez.Bárkin segítenek akin tudnak,
Legyen bármilyen gondban.
Mentőben, kórházban elkezdődik az ellátás,
S nem kap érte semmilyen kárpótlást.Gorzsás Dominik 8. b
Vöröskereszt
Ha segítség kell, hívd őket,
A hős megmentőket.
Kik ott vannak mindenhol,
Hol betegség honol.Vért gyűjtenek és adnak,
Amiből a rászorulók kapnak.
Csatlakozz Te is hozzánk,
Hogy könnyebb legyen munkánk.Erdős Dóra 8. b
XXV. Bolyai János Megyei Matematikaverseny
2018. május 11-én került megrendezésre a XXV. Bolyai János Megyei Matematikaverseny Debrecenben.
A megmérettetésre 31 iskola 157 tanulója nevezett.
Iskolánkat öt tanuló képviselte, akik közül Dobó Alexandra 3. b osztályos diákunk érte el a legszebb eredményt, 5. helyezett lett. Felkészítő nevelő: Dobó Margit.
Szeretettel gratulálunk, további szép versenyeredményeket kívánunk!Dobó Alexandra 3. évfolyam, Lovas Bertold 4. évfolyam, Szabó Levente 5. évfolyam, Szabó Dávid 6. évfolyam, Bodnár Beáta 8. évfolyam
Szerencsésen megérkeztünk!
A hetedik évfolyam 5 határtalanul szép napot töltött Erdélyben május 7-11-ig. A LEGENDÁK ÚTJÁN ERDÉLYBEN címmel nyert pályázat keretében eredtünk a határon túli magyarok nyomába. Megtudni, hogyan őrzik magyarságukat, a csodálatos magyar nyelvet, hagyományainkat, természeti kincseinket.
Jártunk Nagyszalontán, Arany János szülővárosában,majd a festői szépségű Meszes hegységen áthaladva értünk Kolozs vármegyébe. Erdélyi barangolásunkat Kolozsváron kezdtük és Tordán fejeztük be. Székelyföldön Marosvásárhelyen, Parajdon, Szovátán, Nyárádszeredán, Szejkefürdőn jártunk. Természetesen sétáltunk a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosban is. Hazafelé már csak rövid időre tudtunk megállni a Királyhágón és Nagyváradon.
Jól éreztük magunkat, szívesen visszamennénk.
Link a videó megtekintéséhez: https://www.youtube.com/watch?v=jvgbmG3AArU&feature=youtu.be
Első nap:
Második nap:
Harmadik nap:
Negyedik nap:
Ötödik nap:
A 2018. március 20 – án megrendezett Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megyei fordulóján az alábbi szép eredményekkel szerepeltek tanulóink:
2. évfolyamon a Hajdú- Bihar megyéből versenyző 407 tanuló közül
Rab Boglárka 5. helyezést – felkészítő nevelő Hegyiné Kun Magdolna -,
Török Attila 7.helyezést ért el – felkészítő nevelő Sárga Jánosné.3. évfolyamon a versenyző 379 tanuló közül
Dobó Alexandra 10. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Dobó Margit.4. évfolyamon a versenyző 317 tanuló nevezett a versenyre, ahol
Szabó András 9. helyezett lett. Felkészítő nevelő: Szarvasné Soós Éva.Bendegúz nyelvÉSZ verseny
A Bendegúz nyelvÉSZ verseny megyei fordulóján ismét sikeresen szerepeltek a Bocskais diákok.
A következő eredmények születtek:
- évfolyam:
- Papp Karolina 1.b I.hely
- Dániel László 1.b II.hely
- Bácsi Sára 1.b IV.hely
- Zolnai Réka 1.b VI.hely
- Bereczki Károly 1.b VII. hely
Felkészítő nevelő: Lévainé Hasznosi Katalin
2. évfolyam:
- Vigh Eszter 2.a I.hely
- Venter Dávid 2.a II.hely
- Pór Darinka 2.a III.hely
- Cserkuti Zsófia 2.a IV.hely
- Rácz Nikolett Nóra 2.a VI.hely
- Zolnai Nóra 2.a VIII.hely
Felkészítő nevelő: Lévainé Hasznosi Erika
Népmesemondó verseny
II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25. alkalommal rendezte meg a “Babszem Jankó” Országos Baptista Népmesemondó versenyt az 1-4. osztályos tanulók részére.
2. évfolyamon a díjazottak között volt két tanulónk:
- Jánosi Klára Sára 2.b III. helyezett
- Rab Boglárka 2.b Különdíj
Gratulálunk nekik!
Felkészítő nevelő: Balogh Andrea
Bendegúz nyelvÉSZ Nemzetközi Anyanyanyelvi Verseny
2018. május 12-én Szegeden megrendezett országos Bendegúz nyelvÉSZ Nemzetközi Anyanyanyelvi Verseny döntőjén kimagasló teljesítményt nyújtottak alsós tanítványaink.
1. évfolyam: Dániel László 1.b 2. helyezett
Papp Karolina 1.b 4. helyezett2. évfolyam: Pór Darinka 2.a 4. helyezett
Vigh Eszter 2.a 12. helyezett
Venter Dávid 2.a 16. helyezett4. évfolyam: Szabó András 4.a 1. helyezett
Papp Veronika 4.a 3. helyezettFelkészítő nevelők: Lévainé Hasznosi Katalin, Lévainé Hasznosi Erika, Szigeti Éva
Gratulálunk a szép eredményhez!
Medve Szabadtéri Matekverseny 2018 – Debrecen
2018. május 6-án vasárnap került megrendezésre, a MEDVE szabadtéri matematika verseny regionális szinten. Iskolánk tanulói első alkalommal vettek részt ezen a megmérettetésen. Az 5-6. évfolyamosok a MEDVEBOCS kategóriában 8 csapattal, a 7-8. évfolyamosok a KISMEDVE kategóriában két csapattal indultak.
Eredmények: MEDVEBOCS kategóriában: 4 arany, 3 ezüst és egy bronz helyezés
KISMEDVE kategóriában: 2 arany helyezésLegjobb MEDVEBOCS csapatunk 10. lett a 156 csapatból (Venter Ádám, Székely Krisztina, Szabó Csenge)
Legjobb KISMEDVE csapatunk 8. lett a 104 csapatból (Győri Gréta, Molnár Bence, Szabó Szonja)
Felkészítő nevelő: Kissné Kőszeghy Mariann
Mozaik országos verseny
2018. április 14-én a Mozaik Anyanyelvi verseny országos fordulóján Vigh Eszter 1. helyezést, míg Cserkuti Zsófia 3. helyezést ért el. Mindketten a 2. a osztály tanulói.
Gratulálunk a kimagasló eredményükhöz!
Felkészítő nevelő: Lévainé Hasznosi Erika
Tudásbajnokság
A Tudásbajnokság megyei fordulóján 32 gyerek vett részt Hajdú-Biharban anyanyelv tantárgyból. Papp Veronika és Nagy Lilien holtversenyben 2., Hegedűs Inez 4., Szabó András 7., Fazekas Szonja 9., Lovas Bertold 15., Kiss Eszter 19., Pocsai Dániel 21. helyezést ért el. Mindnyájan a Bocskai-iskola 4. a osztályának tanulói. Büszkék vagyunk rájuk.
MOZAIK Országos Tanulmányi Verseny
325 versenyzőből 39 fő kapott meghívást a MOZAIK Országos Tanulmányi Verseny anyanyelvi döntőjére. Pocsai Dániel 7., Nagy Lilien 8. helyezést ért el. Mindketten a Bocskai-iskola 4. a osztályának tanulói. Büszkék lehetünk rájuk.
Határtalanul!
A 7.évfolyam számára Nagyné Tardi Tünde tanárnő tartott előkészítő órát. A hetedikesek hamarosan ötnapos kirándulásra indulnak Erdélybe.Anyák napja
Az Anyák napja hazai meghonosítása az ifjúsági vöröskereszteseknek köszönhető. Az Ő kezdeményezésük nyomán 1925 óta május első vasárnapján köszönthetjük az édesanyákat. Iskolánk ifjúsági vöröskeresztesei is megemlékeztek e napról. Virágokkal köszöntettek minden édesanyát!
Az idei Fenntarthatósági Témahét a változatosság jegyében telt:
Iskolánk 5. a osztályos tanulóit természetismeret tanóra keretén belül a csibekeltetés rejtelmeibe vezette be Bíró Imréné Marika néni.
A 6. és a 7. évfolyam tanulói számára Gyarmathy István, a Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület Titkára tartott érdekfeszítő előadást Élővilágbarát kert témában.
A 6. b osztály a Zöld Kör vezetésével felkereste a Hadházi-erdő NATURA 2000 védett tölgyeseit és kisvasúttal a Hortobágyi Nemzeti Park halastavait. Mindemellett elkészítette „Ahol a fák az égig érnek” ökoiskola pályázatát.
A 8. évfolyamot lenyűgözte Váradi Zoltán, a debreceni Természettár ötletgazdájának és működtetőjének előadása az állatok rejtőzködő életmódjáról. Továbbá 8. a osztály szemetet szedett a Bocskai téren, látogatást tett az elektronikai hulladékgyűjtésen, továbbá interjút adott az M1-nek a fenntarthatóságról.
Az alsó tagozatos gyerekek számára a helyi Zöld Kör munkatársai interaktív játékos délutánt tartottak, ahol elsősorban a hulladék szelektív gyűjtésének fontossága volt a középpontban.A 4.osztályosok városi komplex tanulmányi versenyét is a fenntarthatósági hét szellemében rendeztük meg. A csapatverseny résztvevői mind matematika, magyar és környezetismeret tantárgyakból környezettudatos szemléletű feladatokat oldottak meg. Versenyzés után hulladék anyagok újrahasznosításával anyák napi üdvözlőlapot készíthettek, illetve a Zöld Kör játékos “Szelektivity” óriás társasjátékával sok-sok hasznos információval gazdagodhattak.Elsősegélynyújtó Verseny
2018. április 26- án, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban megrendezésre kerülő városi Elsősegélynyújtó Versenyen iskolánk csapata I. helyezést ért el.Csapattagok: Berki Botond (7.a), Takács Orsolya (7.b), Uzonyi Zsófia (7.a), Fegyveres Flóra (7.a), Kujbus Tamara (7.a), Torma Dániel (7.a).Gratulálunk!Bocskai István Lövészdandár
Iskolánk 5. évfolyamos diákjai 2018. 04. 13-án részt vettek a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár laktanya által szervezett nyílt napon. Megismerkedtek a katonaélet kihívásaival, elismeréseivel, dicsőségével. Harci bemutatót láttak,rejtőzködést, járműveket, nem éles fegyvereket próbáltak.
Földrajz-Földtan verseny
2018. április 7-én a Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny megyei fordulóján Debreczeni Csaba, iskolánk 7. b osztályos tanulója, 7. helyezést ért el.
Városi országismereti verseny
Az Eötvös József Általános Iskola által szervezett, Focus on Britain városi országismereti versenyen iskolákból két csapat vett részt. A 8.-osok: Posta Klaudia, Győri Gréta, Lovas Bernadett, Molnár Bence 2. helyen végeztek. Felkészítő tanáruk: Kathiné Kovács Ilona A 7.-esek csapata: Debreczeni Csaba, Kovács Lénárd, Tályai Renáta, Varga Luca 1.helyezést értek el. Felkészítő tanárunk: Fülep Jolán
Angol verseny
Városi angol verseny megrendezésére került sor 2018. március 22-én, ahol a hatodik évfolyamon Forgács Jázmin 3. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!
Felkészítő nevelő: Kovács-Pipó Andrea
Felhívás
iskolánk első évfolyamára történő
beíratásra
A beíratáshoz szükséges nyilatkozatok letölthetők a “Beiskolázás – Letöltések” menüpontból.
Rajzversenyen voltunk
Egy megyei és egy városi versenyen alkottak a közelmúltban iskolánk felsős diákjai. A siker sem maradt el. A megyei képzőművészeti versenyen Lévai Gábor 6.a osztályos tanulónk különdíjban részesült, Posta Klaudia 8.a osztályos diákunk az Eötvös-iskola zenei illusztrációs versenyen I. helyezést ért el.
Felkészítő tanáruk: Tarczyné Borsó Éva
Megyei alapműveleti matematikaverseny
Szabó András 4.a osztályos tanuló 8.helyezést, Papp Veronika 4.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el, a megyei alapműveleti matematikaversenyen .
„Védd természetesen”
A víz világnapja alkalmából, március 22-én témanapot tartottunk iskolánkban.
Előzetes feladatként a 8.a osztály „vizes totót” állított össze, amit minden osztály sikeresen oldott meg. Az alkotókedvű tanulók figyelemfelhívó rajzokat készítettek, melyek értékelésére a témanapon került sor. A hét folyamán a folyosó digitális hirdetőtábláján a víz védelmével, a víz fogyasztásával kapcsolatos kisfilmeket tekinthettek meg az érdeklődők. Természetesen minden tanóra az éltető víz témája köré épült.
Az iskola diákjai és nevelői kékbe öltözve jelképesen vízcseppekké váltak.
Országos siker
A Budapesten megrendezésre kerülő Ritmuscsoportok Országos Bajnokságán a Black Time Dance School Tánciskola növendékei előkelő helyen végeztek, és mindnyájan továbbjutottak a Zágrábi Európa- bajnokságra.
Iskolánk növendékei az alábbi helyezést érték el:
2.helyezés:(csoport): Fekete Mirella 5.a
Gaál Lilla 5.a
Pocsai Dániel 4.a
Varga Viktória 5.a
1.helyezés(csoport): Bodnár Ádám 7.a
Hadházi Dániel 7.b
1.helyezés (duó): Fekete Mirella 5.a
Pocsai Dániel 4.a
Felkészítő: Elek László
Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!
„Ahány nyelv, annyi ember.”
Az „Ahány nyelv, annyi ember.” városi idegen nyelvi versenyt 2018. március 6-án rendezte meg az idegen nyelvi munkaközösség. A versenyen a város iskoláiból a legtehetségesebb nyelvszerető, a zsűri véleménye szerint magas szintű, használható nyelvtudással rendelkező tanulók gyűltek össze.
A következő eredmények születtek.
Angol 8. o. I. Füzesi Panna Baltazár Ref. Ált. Isk.
II. Orosz Zsófia Baltazár Ref.Ált. Isk.
III. Kacsó Sándor Levente Eötvös Ált. Isk.
7.o. I. Kovács Lénárd Bocskai Ált. Isk.
II. Debreczeni Csaba Bocskai Ált. Isk.
III. Molnár Levente Bocskai I. Gimnázium
Német. 8. o. I. Marjai Milán Bocskai I. Gimnázium
II. Soltész Anna Baltazár Ref.Ált. Isk.
III. Nagy Dalma Bocskai I. Gimnázium
7.o. I. Szarvas Tamara Bocskai I. Gimnázium
II. Poczetnyik Dóra Bocskai I. Gimnázium
III. Komjáthi Balázs Bocskai Ált. Isk.
Országos Zrínyi Ilona Matematikaverseny
Március 5-én Derecskén került sor az Országos Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetésére. A verseny rangját és színvonalát tükrözi, hogy Hajdú- Bihar megyében most is az országos átlag fölötti résztvevővel zajlott a verseny, s az elért pontszámok is a diákok fejlett matematikai logikáját tükrözték. Évfolyamonként a 20 legtöbb pontszámot elért tanuló várhatta az eredményhirdetést.
Iskolánk tanulói ismét sikeresen szerepeltek.
Rácz Nikolett 2. a osztályos tanuló 7. helyezést ért el.
Felkészítő nevelő: Sárga JánosnéDobó Alexandra 3. b osztályos tanuló 10. helyezést ért el.
Felkészítő nevelő: Dobó MargitRab Boglárka 2. b osztályos tanuló 19. helyezést ért el.
Felkészítő nevelő: Hegyiné Kun MagdolnaSzívből gratulálunk mindenkinek!
A Hajdú – Bihar Megyei Önkormányzat Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében elnyert KEHOP-1.2.0-15-2016-00013 azonosítószámú projekt keretében meghirdetett irodalmi pályázatán iskolánk 5. A osztályos tanulói bejutottak a legtöbb pályázót indító 10 általános iskola közé, így 100.000Ft értékű könyvutalványban részesültek. Meseírók: Balogh Péter, Bíró Ákos, Fehér Bálint Ádám, Fekete Mirella, Fesető Dávid, Gaál Lilla, Gellén Viktória, Hegedűs Réka, Kapusi János, Lázók Lajos, Mezei Lotti, Molnár Gergő Gábor, Nagy Gergely, Nagy Nikolett, Szabó Levente, Szegedi Rebeka, Szirányi Csenge Eszter, Varga Attila, Varga Sándor, Varga Viktória; tanáruk: Takácsné Bíró Zsuzsa
Gratulálunk!
Bolyai Csapatverseny
A Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóján Hajdú-Bihar megyén kívül még három megye tanulói versenyeztek egymással. A résztvevő 50 csapat közül iskolánk 3.b osztályos csapata a 6. helyen végzett.
A csapat tagjai: Balogh Krisztina
Boros Nóra
Lukácsi Eszter
Nagy Virág
Felkészítő nevelő: Molnárné Hegedűs Ibolya, Kissné Kovács Andrea
“Jó tanuló, jó sportoló”
Iskolánk tanulója, Antal Ádám 3.a osztályos tanuló február 23-án a Városházán vette át a “Jó tanuló jó sportoló” kitüntetést. Ádám a triatlon sportágban több kiemelkedő országos sikert ért el.
Gratulálunk!
“Jó tanuló, jó sportoló”
Gratulálunk Kovács Miklós Erik 7.b osztályos tanulónak az Önkormányzat által adományozott “Jó tanuló, jó sportoló” kitüntetéshez. Erik labdarúgás terén nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
Gratulálunk!
Farsang
A képre kattintva megtekinthető a cikk.
MEGHÍVÓ
2018. február 19-én (hétfőn) 16:30-tól szülői értekezlet az alsósoknak.
2018. február 20-án (kedden) 16:30-tól szülői értekezlet a felsősöknek.
Mindenkit szeretettel várunk!
Városi Szépolvasó Verseny
2018.február 8-án immár 8. alkalommal rendezte meg iskolánk a Városi Szépolvasó Versenyt.A zsűri nehéz döntése után a következő eredmények születtek:
2 évfolyam:
1.helyezett: Fodor Csenge Bethlen G. Ált. Isk.
Felk. nevelő: Tóth Krisztina
2.helyezett: Veress István Bethlen G. Ált. Isk.
Felk. nev: Bagdi Judit
3.helyezett : Török Attila Bocskai I. Ált. Isk.
Felk. nev.: Lévainé Hasznosi Erika
Különdíjban részesült: Vida Hanga Baltazár D. Ált. Isk.
Felk. nev.: Eszenyiné Galló Orsolya
3.évfolyam:
1.helyezett: Véber Barbara Baltazár D. Ált. Isk.
Felk. nev.: Kathiné Molnár Marianna
2.helyezett: Tarján Johanna Baltazár D. Ált. Isk.
Felk. nev.: Czifráné Tóth Zsuzsanna
3.helyezett: Rostás Jázmin Mirella Zeleméry Ált. Isk.
Fel. nev.: Petneházi Lászlóné
Különdíjban részesült: Nagy Dániel Bocskai I. Ált. Isk.
Fel. nev.: Kapusiné Oláh Edit
4.évfolyam:
1.helyezett: Nagy Vivien Baltazár D. Ált. Isk.
Felk. nev.: Oláhné Molnár Hajnalka
2.helyezett: Hegedűs Inez Bocskai I. Ált. Isk.
Felk. nev.: Szigeti Éva
3.helyezett: Papp Veronika Bocskai I. Ált. Isk.
Felk. nev.: Szigeti Éva
Különdíjban részesült: Oláh Nikolett Zeleméry Ált. Isk.
Felkészítő nev.: Csigéné Lukács Judit
„Szép Magyar Beszéd” verseny
Február 8-án iskolánk adott otthont a szép magyar beszédet szeretők és művelők körében a verseny városi fordulójának.
A rangos zsűri munkája nyomán a következő eredmények születtek:
7-8. évfolyam:
I.Németh Zsófi – Bocskai István Gimnázium, felkészítő tanára: Szabóné Juhász Enikő
Ő képviseli városunkat a regionális fordulón, Kisújszálláson (2018.04.06-08.), és ott veheti át Kazinczy-jelvényét.
II. Balogh Rebeka –Bethlen Gábor Általános Iskola, felkészítő tanára: Eignerné Gyürky Katalin
II. Nagy Csilla-Eötvös József Á. I. és Alapfokú Művészeti Iskola, felkészítő tanára: Péterné Nagy Ágnes
III. Bereczki Fanni-Baltazár Dezső Református Á.I., felkészítő tanára: Baloghné Németh Anita
III. Szabó Szonja-Bocskai István Általános Iskola-felkészítő tanára: Zolnai Erika
5-6.évfolyam:
I.Bereczki Anna- Baltazár Dezső Református Általános Iskola, felkészítő tanára: dr.Nagy Nándorné
II. Guth Petra – Bethlen Gábor Általános Iskola, felkészítő tanára: Eignerné Gyürky Katalin
III. Tőzsér Zsófia- Bocskai István Általános Iskola, felkészítő tanára: Zolnai Erika
Gratulálunk minden helyezettnek és felkészítőjének!